Eperjesi Gyermekekért Alapítvány

"1997-ben az Eperjesi Általános Iskolások támogatása céljából alakult meg az Alapítvány. Az alapítók: Jankó Imre, Gugyin Zoltánné, Bozsó Margit, Budai Mihály. A dolguk a kezdettektől fogva nehéz volt, eleinte csak a felajánlásokból és az adó 1%-ából tudtak gazdálkodni más bevételi forrásuk nem igen volt. A későbbiekben a jótékonysági bálak bevezetésével tudtak nagyobb bevételhez jutni és elkezdeni például a nyári táboroztatást. A kuratórium elnökei voltak: Gyenge Antal, néhai Szász Mihályné Viszkok Anikó, néhai Bódis Jánosné, Dr. Kissné Szál Márta, Kabai Mátyás, Boros Henrietta. Napjainkban az Alapítvány, - Vincze Szabinával és a kuratórium tagjaival, név szerint: Gyenge Antal, Nagyné Kabai Renáta, Boros Henrietta és Vincze-Csapó Máriával együtt- aktívan működik.
Áldozatos munkájukkal támogatnak, minden helyi programot, amivel a gyerekek és a családok kikapcsolódását, közösségi életét színesíthetik. Ilyen például a
farsang, húsvét, majális, gyermeknap, sportnap, családi nap, halloween, Mikulás, karácsony, és a szünidei kisebb táborok és kézműves foglalkozások. Ezen felül önálló rendezvényeket, eseményeket is szerveznek, például a jótékonysági bál, illetve évente egy oktató jellegű kirándulás a gyermekek és szüleik részére. A már hagyománnyá vált jótékonysági bálon befolyt összegből többek között a gyerekek nyári táboroztatását finanszírozzák. A tábor a lehetőségekhez mérten egy vagy két hetet foglal magába, amiben nem csak helybeni programok, de kirándulások is szerepelnek.
Továbbá
támogatásban részesülnek az Alapítvány által a 15. életévüket még be nem töltött tanulók évente kétszer - iskolakezdési és karácsonyi ajándék utalvány formájában. Az elmúlt időszakban sikeresen pályáztak is, amit eszközbeszerzésre fordítottak.
" (Gulyás-Nagy Gabriella)