Orvosi rendelő

Dr. Szarka Balázs 

 1989 novemberében születtem Kaposváron 5 gyermekes család legidősebb gyermekeként. 6 éves voltam amikor édesapám a Békés megyei Örménykúton kapott háziorvosi állást, így családunk az Alföldre költözött. Az általános iskola alsó tagozatát az akkoriban 45-50 fős helyi iskolában végeztem, majd az 5-8. osztályt a szarvasi Fő Téri Általános Iskolában. Nagypapám és édesapám nyomdokain gimnáziumi tanulmányaimat a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban Esztergomban töltöttem. Az itt kapott katolikus nevelés és gondolkodás mai napig meghatározó az életemben. Eközben családunk Kondorosra költözött, mert édesapám itt vette át Dr. Kora György háziorvosi praxisát.
Gyermekkorom óta érdekelt az orvoslás hivatása, melybe édesapám révén betekintést nyerhettem, így a gimnáziumi tanulmányaim után a Debreceni Egyetem Orvostudományi Karára jelentkeztem, ahol 2015-ben végeztem Cum Laude minősítéssel. Az egyetem alatt több szakirány is felkeltette az érdeklődésem, eleinte érdeklődtem az ortopédia, traumatológia iránt, rendszeresen bejártam műtétekre asszisztálni. Később a mentőorvoslás is megtetszett, részt vettem az orvostanhallgatóknak szervezett mentőtiszt képzésen. 5-öd éven ragadott magával a háziorvosi szakma összetettsége, valamint ember közelisége, így a diploma megszerzése után jelentkeztem a háziorvostan szakképzésre.
A rezidens képzés alatt rengeteg gyakorlaton vettem részt. Sürgősségi, belgyógyászati, gyermekgyógyászati gyakorlataimat aDebreceni Egyetem klinikáin végeztem, ahol rengeteg nagy tapasztalattal és tudással rendelkező orvostól volt alkalmam tanulni. A rezidens képzés alatt a gyakorló körzetem Kabán volt, ahol 1,5 évig dolgoztam Dr. Sáska Sándor háziorvos irányítása alatt. A képzés idején mind Debrecenben, mind Kabán vállaltam gyermek és felnőtt háziorvosi ügyeleteket. Emellett dolgoztam a debreceni stadion sportdiagnosztikai laborjában is, ahol lehetőségem volt több híres sportolót is vizsgálni pl. a Loki, a Diósgyőr futballistáit, válogatott kézilabdásokat, jégkorongosokat, triatlonosokat, kerékpárosokat. 2018. novemberében tettem háziorvostan szakvizsgát kiválóan megfelelt minősítéssel, majd feleségemmel és kislányommal Nagyszénásra költöztünk.
A családunk közelsége miatt nagyon megörültünk a lehetőségnek, hogy Nagyszénáson dolgozhatok, ahol Baja Doktor Úr praxisát vettem át 2018 decemberében. A nagyszénási felnőtt praxisom mellett minden héten a gyermekorvosi rendelésen is helyettesítek, így lehetőségem volt gyakorlatot szerezni a legkisebbek ellátásában is.
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy egy olyan tapasztalt és a lakosok körében kedvelt orvos helyét vehettem át, mint amilyen Mecseki Sándor Doktor Úr, aki távollétem alatt vállalta a helyettesítésem, így a betegek találkozhatnak még vele a rendelőnkben.
Remélem, hogy éveken keresztül segíthetem Önöket egészségük megtartásában és a betegségek elleni harcban.
Szeretnék ezúton is jó egészséget kívánni a eperjesi lakosoknak!

 

Rendelési idő: 

hétfő: 14:00 - 16:00
szerda: 08:00 - 10:00
péntek: 13:00 - 15:00